Két gitáros – egy élet: Lifejune. A párhuzamos interjúk során azt vizsgáltuk, hogyan állja a sarat a két fiú szólóban. A színpadon együtt éreznek, de hogy látják a világot külön-külön? Akik kérdeznek: Lénárt Évi és Németh Dóri. Akik válaszolnak: Sky és Matt.

Hogyan állt össze a banda? 

Sky: 2009-ben alakultunk hivatalosan. Döbi - bocsánat, Matt - benne volt az előző zenekarban is, amiben játszottam. Amikor az feloszlott, magamnak írtam számokat, ekkor született az Against. A gitár tanárom arra bíztatott, hogy szólóban próbáljak szerencsét, nekem viszont hiányzott a zenekari banda feeling. Megkerestem Döbit, hogy alakítsunk zenekart, mert tudtam, hogy zeneileg ő olyan stabil, mégis fejlődőképes alap, amire építhetek. Szabi Döbi osztálytársa volt, igazából vele csak mint lakótárs kerültünk össze először. Tekinthettük volna égi jelnek, hogy egyforma gitárunk volt, de zeneileg akkor még nagyon más világ voltunk, később kezdtünk közeledni. Mindig is különleges gitárosnak tartottam Szabit, ritka tehetség és emellett nagyon sokat gyakorol. Gacsai Zsolti dobos netes hirdetés útján talált meg minket. Zeneileg ekkor már több számunkat ismerte, tudta, hogy komolyan vesszük, amit csinálunk. Nekünk emberileg volt fontos, hogy az új tag illeszkedjen a bandába, ezért az első találkozáskor meg sem hallgattuk, hogy dobol, csak beszélgettünk. Az első közös próba viszont már olyan élmény volt, hogy tudtuk, Zsolti kell nekünk.

Tervezitek, hogy bevesztek még egy hangszerest?

Matt: Szekyben felmerült, hogy kéne egy énekest keresni még, de remélem, letesz erről az ötletéről – én őt szeretném a fronton látni. Billentyűst talán érdemesebb lenne, hiszen most úgyis átalakítjuk a zenénket egy kicsit. Alkotnánk valami egyedibbet.

Ki voltál a Lifejune előtt és ki vagy most?

Sky: Ugyanaz voltam, mint most. Régen más együttesekben játszottam, majd fél év szünet következett, ekkor egyedül zenéltem és írtam számokat. Ez a fél év nagyon nehéz időszak volt az életemben, megviselt a korábbi együttes a felbomlása, magánéleti, családi gondjaim voltak. A depressziótól sem álltam messze, nagyon sokat komolyodtam ekkor. Zeneileg viszont keveset változtam. Még most is keresem az utam, de úgy érzem, hogy egyre tisztábban látom azt a zenei vonalat, ami igazán én vagyok. Ezt pedig a Lifejune-nak köszönhetem.

Matt: Mindannyian zenészek voltunk, Szeky-vel 16 éves korom óta együtt zenélek, a basszusgitározást is nagyjából ekkor kezdtem el. Igaz, a Lifejune előtt is volt egy zenekarom, ami akkorra, mikor összekerültünk Szeky-vel, már eléggé haldoklott. Azt tudni kell, hogy Sub, Szeky és én zeneileg teljesen mások vagyunk, így ki kellett találnunk, hogy hozzuk össze a hármat. Nehéz feladat, mégis éreztem, hogy működni fog.

Mikor kezdtél zenélni, és volt-e példaképed?

Sky: Hat éves koromban szaxofonon kezdtem játszani egy fúvós zenekarban. E mellett zeneiskolába jártam, ahol énekelni is tanultam. 13 éves koromban mentünk egy Európa turnéra a fúvósokkal, ami meghatározó élmény volt. Ekkor kezdtem komolyan venni a dolgokat. 14-15 évesen viszont a gimiben már tudtam, hogy nem a fúvósok közt van a helyem. Beleszerettem a gitárba, ami mellett továbbra is énekeltem. A mentorom és példaképem a gitártanárom volt: Cséplő Norbert. Nem nevezném példaképnek, inkább útmutatást jelent a kedvenc zenei ikonjaim életútja, ha valami miatt magam alatt vagyok: a lengyel John Reznik, a Goo Goo Dolls gitárosa, Jason Wade a Lifehouse énekese és Tom Dillong az Angels and Airwaves énekes-gitárosa. Zeneileg, stílusban is közel állnak hozzám és ezen a kedvenc együtteseim. Felnézek rájuk, de nem majmoltam őket soha. A zenében ma annak van esélye tartós sikerre, aki önállót alkot, nem csak utánoz.

Matt: Nem volt példaképem. Sőt, azt sem tudom, miért pont a basszusgitárt választottam – csak feljöttem Pestre és vettem egyet. Talán az akkori kedvenc zenekarom lehetett rám hatással, pont olyan hangszert vettem, mint amilyen a basszerosnak volt. Tanárhoz nem jártam, autodidakta módon tanultam gitározni. Nem irigylem azokat, akik a közelemben voltak az első pár hónapban.

Mit jelent számodra a zene, és milyen helyet tölt be az életedben?

Sky: Sokat. Tulajdonképpen mindent. Ebbe menekülök a hétköznapok gondjaitól, ebben valósítom meg és fejezem ki az érzéseimet, gondolataimat. A zene nekem sokkal több, mint hobbi. 11 éves korom óta tudom, hogy csak ezzel akarok foglalkozni. Dilemma volt sokáig, hogy zenei konzervatóriumba menjek-e, de a jazz világa túl szigorú volt, nem tudtam azonosulni vele teljesen. A Lifejune-ban viszont mindent megvalósíthatok a srácokkal, ami én vagyok. Azt hiszem, ha nem a zene lenne az életünk, már nem lennénk együtt a bandában. Ahogy a név (life) is mutatja, ebben van az életünk.

Matt: Szerintem kevés ember van, akinek a zene nem jelent semmit. Nálam minden helyet betölt. Alapvetően mindig szól valami körülöttem, a csend nagyon ritka, és ez tizenéves korom óta így van.

Mi a szereped az együttesen belül? Tudatosan más-más ideáltípus mindegyikőtök, vagy spontán alakult ki a munkamegosztás?

Sky: Mi büszkék vagyunk rá, hogy nem megcsinált fiúbanda vagyunk. Egyszerűen ilyenek vagyunk, nem tervezett az image. Még a művészneveink is megvoltak a korábbi évekből. Egyedül Szabinak kellett valami más név, mert hülyén mutatott a Sky, Scott és Matt mellett a Szabi, így született Sub. Egy évesen még fiatal együttesnek számítunk, akkor leszünk igazán jók, ha mindenki megtalálja a saját vonalát és azt tudja adni a színpadon és a számokban. A bandában én vagyok a frontember, ami egyszerűen azért alakult így, mert a srácoknak szívből jött, hogy látták, ez az életem és milyen sokat dolgozom az együttesért (nyáron egyébként nálam laktunk együtt Keszthelyen), tehát mindenben kikérik a véleményem és az enyém az utolsó szó. Scotty az, aki a koncertek szervezésében a legtöbbet segít, Matt is besegít a háttérmelókban, Sub pedig tisztán a zenével foglalkozik. Ő határozottan nem menedzser típus.

Matt: Megbeszélve semmiképp nincsenek szerepek. A zenekar felállásakor nagyjából szétosztottuk a feladatokat: Sub a háttérmunkákban kevésbé vesz részt, Szeky és Zsolti viszik a zenekar menedzsmentjét, Zsolti főleg a számítógép mögül, én pedig az elején tettem hozzá többet. Egy éjjel például teleírtam egy fél spirál füzetet a stratégiával, hogy mivé szeretnénk válni és ehhez milyen stratégiai lépéseket kell tennünk. Mostanság a képekkel foglalkozom főleg. Én egyfajta koordinátor vagyok, inkább a háttérben maradok, de mindenre figyelek.

Úgy hírlik, együtt is éltek a srácokkal. Milyen konfliktusok vannak köztetek?

Sky: Nőügyeket leszámítva semmi gond… Na jó ez túlzás. Mindegyikünkkel megesik, hogy rossz napja van, és egyedül szeretne lenni, amihez viszont el kell mennie otthonról, mert kevés a helyünk. De barátok vagyunk. Olyasmin van csak összezördülés, hogy melyik bulin vagy koncerten lenne érdemesebb fellépni. És igen, azon is, hogy ki kéne takarítani, de kinek? Érdekes élmény együtt lakni, sosem állunk meg, pörgetjük egymást zeneileg. Talán ezért is szokott össze és „nőtt fel” ilyen gyorsan a banda. 

Matt: Mindegyikünknek karakteres személyisége van, és hosszú távon nem egyszerű alkalmazkodni. De igyekszünk tolerálni egymást, szerintem gondolkodásmódban magas szintre kell jutni ahhoz, hogy jól működjön egy csapat. Valahol külön is kell választani a magánszférát és össze is kell hozni, hiszen nem csak munkatársak vagyunk, de barátok is.

Egy-egy koncert után mit élsz meg sikerként? Honnan érzed, hogy „most igazán jók voltunk”?

Sky: Az ideális érzés nekem a nyugalom és boldogság egy koncerten, ami akkor valósul meg, ha együtt él velünk a közönség. Erre a legjobb példa a szülinapi koncertünk volt Keszthelyen. A közel két órás koncert minden perce élmény volt, leírhatatlan, amikor veled énekel annyi ember és azt érzik, amit te. Még a lassú és érzelmesebb számoknál is képesek voltak hangulatban úgy váltani, mint mi. Ha össze kéne rakni a sikert: 20%-ban számít, hogy zeneileg pontosan játszunk, 40%-ban, hogy fellépés előtt is minden rendben klappol, jó  a hangosítás, 40%-ban pedig a közönség.

Matt: A zene önmagában fantasztikus érzés, de hogyha emberek állnak a színpad előtt, és tombolnak arra, amit te játszol, akkor még inkább. Felszabadultan teszed a dolgod, a zenét, amit a többi ember élvez, mert veled éreznek és énekelnek. Ez hihetetlen erőt ad.

Van valami kabalád fellépések, versenyek előtt? Hogy hangolódsz rá?

Sky: Nincs fellépés előtti babonám, nekem csak nyugalom kell koncert előtt, hogy ne kapkodva kelljen hangolni, majd felugrani a színpadra. Jobban szeretek barátok közt lenni egészen a fellépésig, ez érzelmileg ráhangol. Kabala talán egy van, a karkötőm, amit 8 éve a bátyámtól kaptam, amikor gitározni kezdtem. Tulajdonképpen ez egy óraszíj, de fekete és rockosnak, vadnak tűnt akkor, most pedig már túlságosan ragaszkodom hozzá.

Matt: Kabalám nincs, sosem voltam babonás. Fellépések előtt néha iszunk bátorításképp, de inkább utána, hogy elkerüljük a rossz élményeket. Egy-egy fellépés előtt igyekszünk kizárni a külvilágot, és csak együtt lenni, hangolni, így kerülünk egy hullámhosszra. Törekszünk arra, hogy minőségi zenét csináljuk, és ha már ötszáz ember eljött azért, hogy halljon minket, szeretnénk nekik jót produkálni.

Hol vagy fejben, amikor a színpadon zenélsz?

Sky: Mármint, ha nem történik, olyan vis maior, hogy kicsit sokat iszom? Na jó, bevallom, hogy rituálisan Szabi és én is iszunk egy-két tequilát koncert előtt. Többet nem, de ennyi kell, mert segít, hogy kinyíljunk egymásnak és agyban is elengedjük magunkat. Fellépés alatt én fejben is a zenére összpontosítok és a srácokra, mert egymást kell éreznünk a színpadon. Hiába nézegetek erre-arra, de fejben ott vagyok, amiről énekelek. Szabi mondta egyszer, hogy lélek nélkül nem lehet gitározni, mert akkor az csak egy tevékenység. Ez teljesen igaz, és érzelmileg sokszor nehéz is váltani a számok között, mind mást jelent nekem.

Matt: Agy kikapcsol, nem figyelek semmire, csak a zenére, és hogy mennyire van egyben a banda. Mostanában kicsit nehezebb volt, keveset próbáltunk, de amikor eleget játszunk, és úgy koncertezünk, nagyon egymásra vagyunk hangolódva.

Mi a legnagyobb álmod és a legnagyobb félelmed a jövőt illetően?

Sky: Álom: együtt jutni minél magasabbra, minél több embert megérintve. Közösen fejlődni és kiforrott bandává válni, ehhez viszont egy rátermett menedzser is kell. A legnagyobb félelmem az, hogy valamelyikünk elfárad és érzelmileg lemorzsolódik. Nagyon bele tudnak tiporni az emberbe ebben a szakmában, ami demotiváló, ehhez kell egy menedzser, aki segít ezeket a harcokat megvívni, hogy mi a zenére tudjunk figyelni, befelé. Egyelőre viszont csak magunkra számíthatunk, a kezdőknek viszont nehéz feltörni és fennmaradni. Soha nem akarom viszont azt érezni, hogy már nem szívből zenélek, hogy hiteltelen, amit előadok.

Matt: A legnagyobb álmunk, hogy híres zenekar legyünk világszerte. Szerintem bennünk van, csak az a kérdés, hogy játsszuk ki a kártyáinkat, és elég erősek leszünk-e ahhoz, hogy tudjuk tartani az ütemterveket, és egymás elviselését. A legnehezebb talán, hogy hosszú távon együtt maradjon a csapat, és mindig törekedjünk kompromisszumkésznek lenni.

Hogy látod magad és az együttest öt év múlva?

Sky: Amikor az alakuláskor egyeztettük a célokat, egyet értettünk, hogy Amerika a cél és ez most sincs másképp. Furcsa egyébként, hogy az USÁ-ban most is több rajongónk van, mint itthon. Kaptunk már produceri megkereséseket versenyek után, de ezeket akkor tudjuk valóra váltani, ha kimegyünk Amerikába. Öt év múlva már nem szeretnék itt lenni. Azt érzem, hogy ott a helyünk. Sokkal jobbak a feltételek és kevesebb kompromisszumot kell kötnünk. Önmagunk lehetünk, és ezért szeretnek. Öt év pont az az idő, amire zeneileg beérik egy banda és már ismeri őket a közönség és jó menedzserük van.

Matt: Nagyon remélem, hogy ha nem ott leszünk, akkor túl leszünk egy amerikai szerencsepróbáló turnén, és elérünk eredményeket nemzetközi szinten is. Ehhez össze kell rakjunk itthon egy anyagot, amire azt mondhatom, hogy igen, ez már a Lifejune.

Látsz lehetőséget Magyarországon arra, hogy a zenéből éljen meg egy tehetséges, fiatal együttes? Mennyi múlik egy jó menedzseren?

Sky: Van rá esély, de be kell adni a derekad. Ha nem „kitalált és mesterségesen kreált” banda vagytok, ráadásul angolul énekeltek, akkor nehéz most itthon labdába rúgni. Herótom van a magyar alter zenétől, akárcsak a banda többi tagjának, viszont ma Magyarországon akkor tudja egy együttes leginkább megőrizni a saját egyéniségét, ha ezen vonalon, magyarul énekelnek. A stílus, amiben mi megtaláltuk önmagunkat, nem nyert még teret itthon, pláne angolul, és nem is úgy fest, hogy egyhamar fog. Óriási lenne a kontraszt, ha mi is elkezdenénk az „előre legyártott” irányvonalat követni. Akik megalkusznak, elveszítik az eredetiségüket, képtelenek lesznek megújulni zeneileg és elkerülhetetlenül rájuk unnak. Magyarországon a menedzseri kapcsolatháló nagyon sokat számít. TV, rádió és újság megjelenés nélkül nem lehet labdába rúgni ezen a piacon.

Matt: Nem, nem mondanám, hogy látok rá lehetőséget. Manapság itthon ugye ez az alter-irányzat a divat. Ennek szerintem az az oka, hogy szöveg-, és nem zene-centrikusak, ami kicsit könnyebben emészthető. Megfogta az embereket, tolja a média is. Lehet még sikeres itthon az ember, ha nagyon jó valami különleges dologban, mint egy hangszer, de szerintem a mi stílusunknak nem itthon van piaca.

Amerika? Futó kaland, következő  lépcsőfok vagy hosszú távú  cél?

Sky: A tavaly márciusi amerikai utam meghatározó volt, azóta érzem, hogy vissza kell mennem. Egyedül utaztam ki akkor, és bár volt kinn ismerős, de alapvetően magamra voltam utalva, mégis minden percet élveztem. Amerika semmiképp nem távlati cél számunkra, hanem közeli. Másfél év múlva legkésőbb kimegyünk. Szívem szerint én már mennék, de még idekötnek a tanulmányaink. Az új albumon még sokat kell dolgoznunk, de az irány nagyon jó. Egy profi CD-vel, kiforrott anyagokkal lesz meg a Lifejune-nak az a sajátos arca, amivel egyedi lesz a zene világában, nem csak hasonlít vagy emlékeztet valamire, és ezzel az USÁ-ban is versenyképesebbek leszünk. Itthon nem érzem, hogy elfogadnának ebben a stílusban, most nem ez a trend. Kinn viszont már most nagy közönsége van ennek a stílusnak, igaz, több hasonló együttes is van ebből kifolyólag, de mi nem félünk a kihívásoktól, tudjuk, hogy miben vagyunk jók és eredetiek.

Matt: Egyértelműen cél, már a megalakulásunk óta. Egy vizsgaidőszaki éjjel egyhuzamban teleírtam egy fél füzetet a pontos tervről. A zenekar további jövője Amerikában van. Zenei stílusunk tulajdonképpen onnan jött, ott a hazája, így akkora felvevőközönsége van, hogy megéri próbálkozni, és lehetőségünk is több van. Szívem szerint már most indulnék.

Köszönjük az interjút! Hol hallhatunk titeket újra? 

Sky, Matt: Most a Friday Nightlife sorozattal különböző vidéki nagy városokban lépünk fel, de április 13-án megyünk a budapesti Delirium Pub-ba. Nyáron a NEO FM balatonfüredi KÁOSZ Fesztiválján és több nagy fesztiválon is megjelenünk majd. És persze május elején a CEN-en szeretettel várunk minden Corvinus-os hallgatót a koncertre!

Hallgass bele a Lifejune zenei világába a http://www.myspace.com/lifejune oldalon!